Magyar leiras:

Litkey György festőművész 1931-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként. 1931–35 között Néprajzi gyűjtőmunkát végzett a Borsod-Miskolci Múzeum számára A ’30-as, ’40-es években a Palócföld, a Balaton, az Alföld táj- és népélményét dolgozta fel színgazdag akvarellekben, realista szemléletmódban. Olajképeit Vaszary János modorában, alla prima festette.

A kiállítás a festőművész hatvanas évektől kezdődő festői korszakát kívánja bemutatni, amely – főként belgiumi utazásainak köszönhetően – szintézise a XX. századi festészet tanulságainak, formai, kifejezésbeli sokszínűségének. Ezeken a dekoratív, stilizált, egyéni módon megkomponált festményeken a kubizmus, a futurizmus, a szürrealizmus, valamint a tasizmus stílusjegyei köszönnek vissza.

Festői tevékenysége mellett kiemelkedő volt pedagógiai munkássága is, 1936–1962 között rajztanárként dolgozott Kapuváron, Ócsán és Budapesten. 1953-ban részt vett a Pedagógus Képzőművészeti Stúdió megalakításában, amelynek 1959-től haláláig a művészeti vezetője volt. Képeinek nagy része külföldi, belga, francia, olasz, svájci, holland és német magángyűjteményekbe került.