Magyar leiras:

Párizsi művészeti csoportok: absztrakció és szürrealizmus
Művészettörténeti előadás

A Hegyvidék Galéria következő előadása a párizsi avantgárd világába kalauzol, amely során a témában, a Sorbonne-on doktorált Dr. Mészáros Flóra művészettörténész a saját nemzetközi kutatásait tárja fel. A modernizmus központjában zajló úttörő művészeti mozgalmak közül is a két leginkább progresszív vonal, vagyis a szürrealizmus és az absztrakció viszonyát, és az ezek mentén kialakult szerveződéseket ismerhetjük meg. Az 1920-as évek második felétől csoporttá alakuló szürrealisták, és a velük szemben fellépő absztraktok céljai, továbbá művészeti eredményei kerülnek az előadás fókuszába. A prezentáció során a résztvevők megismerhetik a két trend kulcsműveit, a párizsi Montparnasse mentén kialakult életet, a korabeli kávéházi kultúra társadalomformáló erejét, az 1920-as és 1930-as évek művészeti szándékait és a korszak fő művészeti csoportjait.

Dr. Mészáros Flóra művészettörténész és kurátor a budapesti Eötvös Loránd Egyetem művészettörténész szakán végezte tanulmányait, majd summa cum laude minősítéssel doktorált a párizsi Sorbonne egyetemen és a budapesti Eötvös Loránd Egyetemen. A budapesti Metropolitan Egyetemen egyetemi docense és a kurátor specializáció vezetője. Kutatótevékenységében a közép-európai absztrakció mellett a nemzetközi avantgárd és absztrakt szakértője lett, elsődlegesen nemzetközi tanulmányokat közölt a világhírű párizsi Abstraction-Création csoportról. Több könyvet írt, köztük a „Martyn Ferenc és Párizs” című monográfiát (2014, a Balassi Kiadó gondozásában) vagy „Lantos” (2023, Zsdrál Galéria kiadásában) címmel az idei Szép Magyar Könyv fődíjasát, valamint négy nemzetközi könyvet/katalógust szerkesztett. Szabadúszó kurátorként számos nemzetközi és magyar projektet jegyez mind hazai területen, mind külföldön, ő rendezte és menedzselte a nagyszabású „Párizsi absztraktok. Abstraction-Création. Kandinszkij, Hélion, Moholy-Nagy…” című kiállítást a debreceni MODEM-ben (2021).

Előadó: Dr. Mészáros Flóra művészettörténész

Időpont: 2024. október 30. (szerda) 18:00

Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.

Részvételi díj: 1000 Ft, Hegyvidék Kártyával: 500 Ft
Jegyek kaphatók a https://hegyvidekgaleria.jegy.hu/ oldalon, valamint a Hegyvidék Galériában.
Az eseményekre érkezéskor a Hegyvidék Kártya felmutatása kötelező!

Kép // Tihanyi Lajos (1885–1938): Kompozíció, 1930–34; olaj, vászon, 46 x 38 cm; mumok, Bécs, ltsz.: B 787/0.