Petrányi Zsolt | Cseke Szilárd „CSEND-20” című kiállításának megnyitója | 2020. október 6.

Tisztelt Egybegyűltek!

 

Hans M. De Wolf a „The Image Revisited” című könyv előszavában felhívja a figyelmet arra, hogy az, ahogyan a mai képzőművészetről beszélünk, mintha épp a lényegét veszítené el. A szerző a felsőoktatás megváltozását, a bolonai rendszer uniformizáló szándékát teszi felelőssé azért, hogy a művészeti oktatásban a gyakorlati szempontok helyett tudományos megközelítések váltak dominánssá. Az egyetemi képzésben alapvetővé váló „kutatás” egy nagyon fontos és elsajátítandó hozzáállás, de az biztos, hogy nem minden képzési területen a legelőbbre mutatóbb, ugyanis épp a művészetekben az érzékenység és a vizuális kifejezőkészség a humán tudományok útján nem elsajátítható.

 

Félreértés ne essék: a művészet megítélésében a referenciák, az előképek, a filozofikus alapok ugyanolyan meghatározók mint más területeken, de ezek nem merítik ki a műelemzés spektrumát. A művészet története minden mű elemzésének alapja, mert az, hogy egy jelenkori alkotás mihez és hogyan viszonyul, kitörölhetetlen annak értelmezéséből. A művészetnek a „Zeitgeist”-re, a korra adott reakciója is egy tény, ami nem múlja felül a történetiség összefüggéseit, a kettő együtt alakítja a mű képét. De mindennek kimondása még semmit sem tesz hozzá ahhoz, hogy egy kép hogyan néz ki, és hogyan hat ránk.

 

Most a hallgatóság nyilván azon gondolkodik, ezek után melyik irányban haladunk majd tovább: a Cseke művek történeti és stilisztikai összefüggéseit keressük majd, vagy pedig ellenkezőleg, ezek helyett a stilisztikai kérdésekről esik majd szó? Én ez esetben az utóbbira szavazok, és megkísérelném, hogy az itt kiállított műveket úgy mutassam benne, amilyenek, azaz arról beszéljek amit látunk, és ne arról, amit nem.

 

Nos, itt a Hegyvidék Galériában egy sorozat darabjait láthatjuk. A művek egymást követően jöttek létre, különböző anyag és felületkezelési kísérletek révén. A festő a vásznon, vagy a kép hordozóján először színfelülteteket hozott létre, amelyek vagy tiszták, vagy festékrétegek keveredését mutatják. Ez a keveredés mechanikusan, a színek egymáson való elhúzásából adódik. A szín, vagy annak keverésének esztétikája önmagában gyönyörködtető, egy olyan rendszer, amit közelről érdemes leginkább szemügyre vennünk. Minden festményen más színek összjátékát láthatjuk, ez adja különböző karakterüket. Az alkotásokon a következő réteget sötét sávok, vagy töredezett vonalstruktúrák adják, amelyek vagy festettek, vagy egy lenyomatként kerültek a színfelületre. Az így teremtett hálózatok a művek egy részén konkrét képet idéznek bennünk, erdei fák perspektivikus szövetét, amelyek felismerését, Cseke világos színfoltokkal segíti. Van, ahol a vonalháló absztrakttá válik, van, hogy fejformát idéz, vagy van, ami engem időben elmozduló csillagok rajzolatára emlékeztet. A felületen a rajzolat asszociációkhoz vezet, amelyek az alattuk lévő színjátékot konkretizálják, vezetik a valósággal való párhuzamba-állíthatóság felé. Csend-20 – 2020-ban, a Covid-19 járvány közepén e természeti formákat idéző képek a meditációt sürgetik, a szemlélődést, ami a belső megnyugvást segítheti. De a művek sorban e terem falain, eltérő méretükkel, eltérő kompozícióikkal egy olyan munkamódszert is feltételeznek, ami – a bevezetőben említett kutatást – a képi látvánnyal kapcsolatos útkeresésben határozza meg. Cseke variációkban gondolkodik, mert egy képi ötlet másképp hat, ha kisebb, ha nagyobb, ha élénkebb, ha visszafogottabb, ha absztraktabb, vagy ha realistább.

 

De van e munkáknak egy olyan tartománya, amit a néző nem vesz észre. Ott van, de nem láthat. Lehet, hogy gondol rá, de ha nem jártas a képzőművészet világában, akkor azt mondanám, nem mer rá gondolni. Ez ugyanis a véletlen játéka az alkotás folyamatában, ami látszólag ellentmond a tudatos művészi magatartásnak. Pedig ennek az a lényege, hogy ahogy a művész megpróbálja befolyásolni az anyagot, úgy hagyja, hogy az anyag befolyásolja a kép születését. Azaz vannak felületek, amik lehet, hogy nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte, hanem jobban, látványosabban, az alkotót is meglepő hatásokat keltve. A kép ezért nemcsak készül, hanem születik is.

 

A jelenlévők között többen tudják, hogy Beke László művészettörténész, a magyar avantgárd irányító személyisége, vezet egy véletlen naplót. Ebben a füzetben olyan eseményeket jegyez le, amelyek egy nem kiszámítható konstelláció váratlan összefüggéseként kapnak jelentést. Mondok egy példát: párommal a Fillér utca környékén sétálok, amikor arról mesélek neki, hogy a családunkban a 13-as szám jelentőséggel bír. Édesapám még az e-mail címében is használja, nagy örömére én magam is 13-án születtem, sőt, a fiam is, és a lányom is – majdnem, mert az ő születésnapja 12-re esik. Mikor ezt ecsetelem neki és felpillantok, az első házszám, amit meglátok, a 13-as.

 

A véletlenekben az a szép, hogy megtorpantanak, elbűvölnek, a csoda érzését keltik bennünk, miközben ha a jelentésüket kutatjuk, elveszünk. A véletlennek nincs jelentése, csak ténye. Ezt a tényt a művészet történetében Jackson Pollock, John Cage és sokan mások művészetük alapjává tették azért, hogy az embertől független erők játékának adhassanak hangot alkotásaikban – ezért bízza Cseke is a felületek alakulását részben a kiszámíthatatlanra.

 

A jelentés és a kép egyébként is vitatott viszonyban állnak egymással, hisz ami leírható, az nem feltétlenül ugyanúgy jelenik meg a műben, mint ahogy szavakban kifejeztük – mi is hiába kísérleteztünk ezzel. Alain Robbe-Grillet, a francia új regény központi alakja erről azt mondja Flaubert idézve, hogy a „A kép megmutat valamit, a leírás pedig elrejt valamit.” Ennek értelmében Cseke Szilárd festményeivel és képeihez kapcsolható szobraival az a feladatunk, hogy élvezzük, nézzük őket, és a jelentésüket ne szavakban próbáljuk megragadni, hanem hatásukban. A művek színeivel, struktúrájukkal és felületükkel egy művész által alakított rendszert alkotnak, ami képeket idéz fel, de ezek a képek leginkább a tudatunkban léteznek, és ha belelátjuk őket a művekbe, az segít ugyan a befogadásukban, de nem azonosak az eredeti művel. Mert kép az, ami, egy önmagában létező – és ez Cseke munkáinak is legnagyobb érdeme, hogy az alkotói munka egy olyan esztétikai értéket teremt, ami a művész személyétől függetlenné válik, és tőle függetlenül hat ránk.

 

E szavakkal a kiállítást megnyitom.

 

Petrányi Zsolt

 


Aktuális Híreink

KÖZLEMÉNY | 2020.11.11.

Tisztelt Látogatóink! A Kormány 484/2020. (XI.10.) Korm.rendelete alapján a MOMkultban és tagintézményeiben, így a Hegyvidék...

Virtuális túra | CSEND-20 | Cseke Szilárd képzőművész kiállítása

A Hegyvidék Galériában 2020. október 6. – november 5. között került megrendezése Cseke Szilárd Munkácsy-díjas...

„VAN ITT EGY NAGYON TEHETSÉGES EMBER, DE MEGŐRÜLT”

Hosszú hetekig csak kívülről, a kirakati ablakokon keresztül lehetett szemügyre venni Fehér László Kifestett idő...