Anna egy igazán festői egyéniség, akit a szakma az utóbbi években alkotói sokszínűségével ismert meg. A sokszínűség alatt nem csak a színeket értem, hanem azt a sokoldalú és változatos tevékenységet is, ami jellemzi őt. A vászonképek mellett megismertem a munkáit a falon, ahogyan azt a Resident Art galériában látni lehetett, és kerámia tárgyakon is, amelyek hajtogatott anyaga ruhát, textúrát érzékeltet a szemünkkel. Festett, színes formaként tekereg, kavarog előttünk az anyag, és ezt a mozgalmas színességet szintén hajlamos vagyok festőiségnek nevezni. Valószínűleg azért e sokféle tevékenység, mert az alkotó sokféle megjelenésével foglalkozik a látványnak, többféleképpen szereti látni, vizsgálni annak hatását és viszonylatait. Nem minden művész ilyen, van, aki fegyelmezetten, saját alkotói területén tevékeny, és ott építi személyes történetét apró változtatásokkal, de főként az állandóság vértezetében.

A legtöbb művésznek azért vannak – és szerintem kell is, hogy legyenek – alkotói periódusai. Az alkotómunka közben lépten-nyomon útelágazásokhoz érkezünk, amelyek kibontása időt és felületet igényel. Amikor a legerőteljesebb gondolatok összegyűlnek, és túl értékesnek látszanak ahhoz, hogy faképnél hagyjuk őket, nos, ekkor szoktak láthatóvá válni ezen alkotói törekvések. Van, aki féltve, a nyilvánosság nélkül, a műteremben próbálja ki ezeket a mellékjáratokat, van, aki bátran felvállalja és tárja a közönség elé sokszínűsége és kutatásai eredményeként. Hogy aztán ezek mennyire erősek, mennyire épülnek be vagy válnak a fővonal markáns részéve, az mindig a folyamatban dől el. Élethelyzetek és szellemi, intellektuális küzdelmek komoly hatással vannak ilyenkor az emberre. Apró dolgok, apró pillantok és percek átsuhanó gondolatai ezek, melyek kérdéseket hagynak hátra bennünk.

Monokróm-e ez a festészet? Monokróm festészet alatt többnyire olyan festményt értünk, ahol egy kiválasztott szín van megtörve egy másikkal, vagy feketével – fehérrel, és e színtartományban létrejött mező karakteres anyaghasználattal párosulva, feszesen lírai és szikáran következetes. Társadalmi és szellemi, közéleti viszonyulási pont is volt ez korábban, a mainál sokkal teoretikusabb indoklással. Visszatérés is akart ez lenni a puritanizmushoz, az egyszerű alapértékekhez. Ad Reinhardt érvelésével ismertük akkor meg, 1968-ban, amikor a festészet második halálozási időszakában próbáltak a megöregedett műfaj mögé mégis validációt állítani. Biztos vagyok benne, hogy ehhez a monokrómiához Tóth Anna Eszternek semmi köze nincsen.

Van viszont valami máshoz köze, a megújuláshoz. Ezek a képek és Anna, valamint alkotói gondolkodása ugyanazokat a képi elemeket vonultatja fel, mintha színekkel, színek sokaságával dolgozna. Egyébként használ is színeket, de nyilván kevesebbet, visszafogottabban. Mennyire számít a festő ilyenkor a környezetben megjelenő, onnan beszivárgó színekre, melyek akkor is megterhelik örömködésükkel a szemünket és képolvasatunkat, amikor nem számoltuk velük? Nem tudhatom, de a környezet mindig lesz, mindig jelen van, és mindig hatással van ránk.

Anna körültekintően próbál megújulni, mondhatnám, hogy intelligensen vívódik. Változást és folyamatosságot is akar. Miért van az, hogy a színtelen vagy kevésbé színes képeket intellektuálisabbnak látjuk? Talán a visszafogottság, a szűkített, tagoltabb és csendesebb látvány tárgyilagosabb befogadói magatartást szül? Úgy látom, hogy komoly és átgondolt folyamat bemutatásának vagyunk a részesei. A festői habitus artikuláltan, változatos és karakteres fragmentumain keresztül jelen van. Darker Dreams? Igen, a pszichológia tudománya azt mondja, hogy az önanalízis, az önmagunkra gondolás borúsabb lelkiállapotot szül, de itt, most már szép eredményei is látszanak ennek az analízisnek, mondhatnám: Kedves Anna, álmodj okosan / dream clever!

Somody Péter festőművész

Hegyvidék Galéria, Budapest, 2024. január 11.

Fotó // Egressy Orsolya
© MOM Kulturális Központ – Hegyvidék Galéria