vízió | A XXVI. Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep kiállításának megnyitója | Meggyesházi Éda

Idén 26. alkalommal került megrendezésre a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep. A „vízió” témája köré szerveződő kéthetes alkotótáborba hazai, határon túli és külföldön élő magyar képzőművészek kaptak meghívást, akik munkáikban egyéni látásmódjukat és a közös munka inspirációját ötvözték, melynek gyümölcsét most itt láthatjuk.
A közös alkotás a művészek számára egyszerre jelent szakmai párbeszédet, tapasztalatcserét és inspirációs forrást. Az alkotótábor intenzív, fókuszált légköre lehetőséget ad arra, hogy új impulzusok gazdagítsák az egyéni munkafolyamatokat és bátorítsa a kísérletezést.

FAZAKAS Ildikó textilekre készített efemér grafitrajzai finom, áhítatos könnyedséget adnak a választott témáinak. Saját családi fotóportrékból és fotórészletekből kölcsönöz, és ezen családi albumokból kiemelt képeken keresztül a generációk közötti kapcsolatokat vizsgálja. A fejsziluettek körvonalai felcserélve viselik egymás jellegzetességeit, vizuálisan is megjelenítve a genetikai összefüggéseket. A textilekre helyezett, részben áttetsző rizspapír a rajzok egyes részleteit elfedik, az intimitás megőrzését és a családi biztonságot közvetítve. Művei a láttatás és az elrejtés határmezsgyéjén mozognak, miközben meghagyják az eredeti fotókon fellelhető apró képhibákat is. Ezáltal a különböző idősíkok, valamint az emlékezet természete is szervesen beépül a művekbe.

FERENCZ S. Apor faelemekből rétegzett összeállított kompozíciók, melyek formáit saját kezűleg vágja ki, így hozva létre a teljesen egyformának tűnő, de mégis egyedi darabokat. Ez a gesztus a szimbólum elidegenítésének módszereként is értelmezhető. Alkotásai az emberi kapcsolatok mibenlétét vizsgálják, különös tekintettel a konfliktus és a konfliktuskeresés jelenségére. A látszólagos játékosság és az erőszak között teremt átjárhatóságot, miközben az erőszak szimbólumait és elemeit repetícióval és tudatos kompozícióépítéssel hatástalanítja. A mandalaszerű elrendezések, az egymásra rétegzés vagy a tapétaszerű ismétlődés révén az eredeti jelentés feloldódik. A művek hátterében gyakran tájképek jelennek meg, amelyek kivágásaikon keresztül absztrahálódnak, új vizuális és tartalmi összefüggéseket teremtve.

KIS Endre figuratív festészete disztópikus, ember által formált tájképeket tár elénk, amelyek következetesen 50 × 50 cm-es méretben készülnek. Műveiben a civilizáció káros hatásai és mellékhatásai jelennek meg, felidézve a pusztuló Alföld képét. A tájakon az állatok és élőlények kizárólag ember alkotta műanyag formákban tűnnek fel: lufidelfinként vagy óriás műanyag flamingóként. Ezek a motívumok a felhőtlen boldogság szimbólumaként is értelmezhetők lennének, azonban festészetében apró iróniával átszőtt kritikaként kapnak szerepet. A kompozíciókban a digitális és szintetikus világból örökölt elemek is feltűnnek, amelyek az ember által átalakított tájjal ütköztetve kapják meg saját kontrasztjegyeiket.

KOLESZÁR Stella munkássága üvegmunkák és akvarellrajzok kettőségeként jelenik meg ezen a kiállításon, amelyek a kollektív tudattalan világából merítenek inspirációt. Akvarelljein a vulkánszerű képződmények felépítését maga az anyag irányítja: a vízalapú médium kijelöli önmaga kitörésének folyamatát, miközben összemosva a festékrétegeket organikus határvonalakat hoz létre és mos el egyszerre. A lírai színhangvétel változatos hangulatokat idéz elő, érzések vizuális leképezéseként működve. Üvegfej-alkotásának belső térben egy másodlagos, rejtett organikus forma bontakozik ki, amely a belső elnyomás vizuális manifesztációjaként, a vízió kibontakozásának folyamatát rögzíti.

LAK Róbert festészetében az organikusan absztrakt és a figurális elemek párhuzamosan, egymást kiegészítve jelennek meg. Lendületes gesztusokban keverednek a különböző matériák, az olajfesték vagy a pasztellkréta, amelyek sajátos karaktert adnak a felismerhetetlenségig absztrahált entitásainak. A kompozíciók középpontjában maga a gesztus áll: a mozdulat jelenléte, az előtérbe lépő relációk fontosabbak, mint a figurális felismerhetőség. A háttér végtelen időtlensége találkozik az előtér dinamikus formaalkotásával, így a művekben a mozgás és a statikusság kiegyensúlyozott egységben van jelen, különös feszültséget és atmoszférát teremtve a festőiség szférájában.

MÉRY Beáta olaj-vászon festményeiben központi szerepet kap az áramlás megjelenítése – a víz, a vízszerűség és a hullámzás vizuális élményi rendszere. Munkáiban a részletek kibontása és elrejtése egyaránt jelen van, miközben archaikus szimbólumokat ötvöz organikus felületekkel. A mikro- és makrokozmosz találkozása sejtszerű felépítésben és lendületes kompozíciós dinamikában bontakozik ki. A barokkos organikusság érzékisége átvezeti a nézőt a másvilágiba, kitágítva a határhelyzetek kereteit. Festményeiben pszeudoterek nyílnak, amelyek a valóság és a képzelet határmezsgyéjén teremtik meg saját univerzumukat.

PAPAGEORGIU Andrea zománcképei saját fejlesztésű technikával készülnek, amely a színek kísérleti keverésén alapul. Legújabb sorozatában Budapest gangos belső folyosóit örökíti meg, a tájkép témájától elmozdulva a közvetlen környezetre irányuló figyelem és koncentráció lépéseként. Művei a gyermekkor vizuális nosztalgiájához kapcsolódnak, miközben a gangos házakban felfedezhetők azok a hasonló elemek, amelyek otthonossá, és azok az eltérések, amelyek személyessé, egyedivé teszik az adott helyszínt. Alkotásaiban a hétköznapiság fontossága hangsúlyos szerepet kap, a mindennapi terek finom részletei pedig bensőséges atmoszférát teremtenek.

SÁGI Gyula munkáiban grafikai és festészeti eljárásokat ötvöz, repetícióra épülő, sorozatokban kibontott formakísérleteket hozva létre. A geometrikus absztrakcióból kiindulva jut el a lírai absztrakcióig, ahol a tiszta formák által megteremtett kompozíció sajátosságai kerülnek fókuszba. Sorozataiban háromféle, külön-külön alkalmazott kék árnyalat jelenik meg, mind a tengervízhez kapcsolódva. Művei a tenger változatos jelenségeit idézik: a hullámzás ritmusát, a víztükör feszülését, a fény visszaverődését és vibrálását, valamint a mélytengeri fényviszonyok változását. A tengeri hullámok és víztömegek mozgása hosszú, elnyújtott kompozíciókban jelenik meg, a víz végtelenségének és a végtelenbe nyúlás élményének vizuális megfogalmazásaként, miközben a szimmetria folyamatos keresése finoman átszövi alkotásait.

SZABÓ Anna-Mária olaj vászon festményei poszthumán tájakat jelenítenek meg, melyekben finoman buknak elő művészettörténeti referenciák, köztük talán legszembetűnőbben a romantika természetáhítata. Műveiben a lépték változóként van jelen: a mikroszkopikus részletek néha felnagyítva, a valóságtól elütő méretben elevenednek meg, miközben az időben való lebegés is átszövi a kompozíciókat. Festményein ember által épített elemek biomorf formákba olvadnak, a természeti nyomok sűrített jelenléte pedig nosztalgikus gondolatokat ébreszt a természet változó valóságáról. A képeken a természeti elemek folyamatosan felváltják egymást, egymás jegyeit és szerepköreit örökítve tovább, mintegy körforgássá alakítva a táj újraértelmezett szerkezetét.

SZÉKELY Annamária festményei és installációi az épített környezet társadalomra gyakorolt hatását vizsgálják, gyakran pillanatképek formájában rögzítve a látványt. Műveiben a kirakat tükröződése, mint másik dimenzió jelenik meg: az átszűrődés, a fordított világ és a valóságtól való finom elmozdulás motívuma egyszerre tudatos döntés és a fogyasztói társadalomra reflektáló gesztus. A térábrázolás nála több formában is megvalósul: a háromdimenziós hatású, kék–piros festmények intenzív színvilága a 3D-s szemüvegen keresztül nyeri el nyugodt, kiegyensúlyozott kompozícióját, míg kisebb méretű szoborinstallációi bizonyos szögből nézve alkotnak perspektivikusan összefüggő formát, ugyanakkor minden oldalról vizsgálhatók a térbe való ki- és belépés élményén keresztül.

TODOR Tamás olaj-vászon festményei aprólékos kidolgozottságukra és mély festőiségükre támaszkodva tűnnek ki. A képek kompozíciója és a határmezsgyéken való lebegés adja meg a festmények szürreális fennhangját. Művei az elváltozás és az újraösszeállás folyamatát rögzítik, a képekben a formák összeállásának és szétesésének pillanata merevedik ki. Centrális kompozíciói olykor a portréfestészet felépítését idézik, miközben belső érzelmi folyamatok vizuális leképezései. Festészetében visszatérő motívumok bukkannak fel, míg a felismerhetőség határát súroló részletek önmagukba visszafordulva, kavargó egységbe olvadva teremtik meg sajátos, intenzív atmoszférájukat.

UTCAI Dávid papíralapú festményei építészeti és mérnöki tervrajzokat idéznek, miközben változatos technikákat sorakoztat fel: az egzakt olajfilc egyenesek, a tus folyatott, rajzolt és áztatott felületei pasztellel, kollázzsal egészülnek ki. Műveinek lírai geometriáját érzékeny vonalvezetés jellemzi, ahol a vékonyabb és vastagabb vonalak váltakozása térbeliséget kölcsönöz a kompozícióknak. Az organikus és geometrikus formák harmonikus együttélése, a széttartó, majd újra összeálló szerkezetek dinamikája sajátos játékosságot és egyensúlytteremt. A sablonszerűen, absztrahált formában megjelenő betűk szabadon lebegnek a képi térben, miközben az anyag saját jellemzői is hangsúlyos szerepet kapnak a festői gesztusban.

A „vízió” témája mentén született művek nemcsak az egyéni látásmódok sokféleségét mutatják be, hanem azt is, hogy a művészet képes áthidalni időt, teret és a szemléletbeli különbségeket. Az idei kiállítás így egyszerre válik személyes és kollektív tapasztalat lenyomatává, ahol a közös alkotás együtt van jelen az egyéni művészi törekvéssel.

Meggyesházi Éda kurátor

Hegyvidék Galéria, Budapest, 2025. augusztus 14.

Portréfotó // Egressy Orsolya © MOM Kulturális Központ – Hegyvidék Galéria