nivodij07

Elismerés az új Hegyvidék Galériának

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Építész Kamara építészeti nívódíjpályázatán kiemelt dicséretet kapott a Hegyvidék Galéria új, Királyhágó téri kiállítóterme.

„Fővárosi viszonylatban kicsi, de építészeti színvonalát tekintve kiemelkedő fejlesztés a Hegyvidék Galéria új kiállítóterének kialakítása, aminek tervezésében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak adtunk teret” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester a FUGA Budapesti Építészeti Központban tartott díjátadón. Kitért rá, hogy a MOME és a Hegyvidéki Önkormányzat közötti együttműködés nem új keletű, az elmúlt években több tervezési feladatba is bevonták az egyetem tehetséges diákjait, akik eredeti elképzelésekkel, innovatív megközelítéssel tudnak hozzájárulni az egyes projektek sikeréhez.

nivodij05

A polgármester hangsúlyozta, hogy a Hegyvidék Galéria tervezése során is szellemes ötletekkel álltak elő a hallgatók. Mint fogalmazott, a „problémából lehetőséget kovácsoltak” a helyszínen, ahol a korábban lépcsőkkel, rámpákkal széttagolt, többszintes teret a hegyvidéki domborzatra emlékeztető, lejtősen hullámzó betonpadlóval tették egységessé és mozgalmassá. Bár többen is aggódtak a tervezés fázisában amiatt, hogy esetleg csúszós, veszélyes lesz a lejtős kiállítóhely, a gyakorlatban azonban bebizonyosodott: biztonságos, a mozgássérültek által is jól használható a különleges építészeti megoldás.

nivodij03

A tervezőcsapat tagja, a tervezés idején még egyetemi tanulmányait folytató, ma már diplomás építészként dolgozó Kalászi Zoltán arról beszélt, hogy Magyarországon újszerű megoldás a hullámzó öntött beton padló, aminek tervét makettként is bemutatták, mielőtt az önkormányzat belevágott volna a kivitelezésébe. Említést tett arról is, hogy a világítást az ország egyik legnagyobb egybefüggő feszített fóliás, úgynevezett Barrisol-mennyezetébe helyezték, ami ideális szórt fényt biztosít a kiállítótérnek. Ezzel a világítási tervükkel korábban a Fény Junior Mestere-pályázaton is díjat nyertek.

hegyvidek_galeria

Az új Hegyvidék Galéria belsőépítészeti koncepcióját – még a MOME hallgatójaként – Kalászi Zoltán, Pintér Márton és Ábel Viktor dolgozta ki, a kiviteli terv elkészítésében pedig egy „öregdiák”, Csóka Bálint belsőépítész, valamint Göde András egyetemi docens működött közre. A grafikai arculatot Boromissza Katalin és Demeczky Nóra készítette el. Az épületgépész tervező Oltvai Tamás, az elektromos tervező Sindelyesné Balla Krisztina volt.

nivodij07

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Építész Kamara idei közös pályázatán a Graphisoft Park fogadóépülete és a kőbányai ügyfélszolgálati központ kapta meg a Budapest Építészeti Nívódíjat. A szakmai zsűri a Hegyvidék Galéria új kiállítótere mellett a Palatinus Strandfürdő műemlék főépületének megújítását, a Kerepesi úti felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő rekonstrukcióját, valamint az őrmezői P+R parkolóban kialakított pavilonépületet részesítette kiemelt dicséretben.

A cikk a Hegyvidéki Önkormányzat honlapján jelent meg.


Aktuális Híreink

darker dreams tarlatfotok websize 0580

Tóth Anna Eszter „Darker Dreams” című kiállításának megnyitója | Somody Péter

Anna egy igazán festői egyéniség, akit a szakma az utóbbi években alkotói sokszínűségével ismert meg....

cicc tarlatfotok websize 0233

CICC! | kiállításmegnyitó | Meggyesházi Éda

Az egyetemes művészettörténetben vissza-visszatérő szereplők a macskák. Bár irányzatokat nem indítottak el, vagy uraltak le...

baranyai levente ejfeny es viragbirodalom megnyito websize 36

Baranyai Levente „Éjfény és virágbirodalom” című kiállításának megnyitója | Készman József

Tisztelt Érdeklődők! Köszöntöm Önöket Baranyai Levente kiállításának megnyitóján, Baranyai Levente két újabb festménysorozatából összeállított bemutatón....