Magyar leiras:

DARKER DREAMS

TÓTH ANNA ESZTER képzőművész kiállítása

2024. január 11. – február 6.

Tóth Anna Eszter képzőművész 2017-ben találta meg az azóta védjegyévé vált szennyes ruhakupac látványát mint alkotói eljárásának alapvető művészeti problematikáját. Műveinek elsődleges olvasata mégsem a gender szempontú vizsgálat, a „női” házimunka reprezentációja és a láthatatlan munka metaforája, hanem az utánzás/újraalkotás aktusa által képzőművészeti témává tett, talált tárgy. A művész azon az érzékeny és kísérleti határmezsgyén egyensúlyoz kutatói attitűddel, amely során a Duchamp által fémjelzett konceptuális ready-made-et (a banálisan hétköznapi, mosásra váró halmot mint műtárgyat), a figurativitást (a ruhák redőző anyagiságából összeálló, könnyen azonosítható látványt), és az absztrakciót (a színek és minták által kiváltott szabad asszociációt) keveri össze egymással a végletekig. Ezekben a pszeudo ready-made-ekben egy folyamatos átlényegítés, metamorfózis érhető tetten, amely során mind az absztrakt festmények síkjai, mind a ruhainstallációk térbelisége önmaga témáját boncolgatja. Meddig tartja meg eredeti jelentését a ruha, maga az anyag képe, és mikor változik át a befogadó előtt valami mássá?

Jelenlegi kiállítása során az alkotó új fordulatponthoz ért el munkásságában. A 2022-es „Minták halmokban” című egyéni tárlatakor a kimerítésig vonultatta fel a ruhakupacok ábrázolási lehetőségeit. Ennek csúcspontja a galériatér, a white cube teljes bekebelezése volt a falaknak az általa kiválasztott motívummal való befestésével. Ám hogyan változik meg munkáinak hatása, ha kivonja belőlük a legesszenciálisabb elemet, a színt? Tóth Anna Eszter legújabb munkáiban lehalkította színarzenálját a fekete-szürke-fehér monokromitás minimalista palettájára, hogy megfigyelje, hogyan válnak szét és kelnek saját, különálló útra szobrai és képei. A korábbi gyantába mártott, félpár zokni installációk helyett a „ruha-kerámia” szobrokat, mint végtelenül szubtilis tárgyat készteti a művész „ruhaságra”, így az anyag önmagát meghazudtolóan tűnik légiesnek. Új festményeiben azonban ellép az eredeti „Laundries” sorozat-témától: a kollázs-jelleg kerül előtérbe, az itt használt saját és a másoktól beépített gesztusok továbbalakulnak, egymás fölött lebegnek a kép síkján, miközben domborzati tájjá változnak a köztük lévő finom távolság hatására, összecsengő vonulatukkal átkúszva egymás képtereibe.

Kiállításmegnyitó:
2024. január 11. (csütörtök) 18:00

A kiállítást megnyitja:
Somody Péter festőművész

//

Családi alkotósarok:
2024. január 20. (szombat) 10:00

Tárlatvezetés Kopeczky Róna művészettörténésszel, kurátorral és a kiállító művésszel:
2024. január 30. (kedd) 18:00

Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.

A kiállításmegnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.

A kísérőprogramokon való részvétel 800 Ft, hegyvidéki lakosoknak 200 Ft. Jegyek kaphatók a https://hegyvidekgaleria.jegy.hu/ oldalon, valamint a Hegyvidék Galériában. Az eseményekre érkezéskor a lakcímkártya felmutatása kötelező!

A tárlat megtekinthető 2024. január 12-től február 6-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között.

Fotók, képek //
Tóth Anna Eszter: Reflection (Black Spots), 2023; akril, papír, vászon, 140 x 100 cm
Tóth Anna Eszter: Dark, 2023; kerámia, 27 x 24.5 x 23 cm
Tóth Anna Eszter: Dark Collage Painting, 2023; akril, vászon, 220 x 150 cm