Magyar leiras:

Múzsák lázadása V.
Mi is a nők feladata? Gyerekvállalás? Gondoskodás? Láthatatlan munka?
Előadás-sorozat női művészekről és nőművészekről

A sorozat következő előadása egy napi szinten aktuális témát jár körbe. A közvélekedés szerint a mai fiatalok sokkal „szabadabb erkölcsűek”, a kutatások azonban nem igazolják, hogy ez a családmodellről való felfogásukban is megmutatkozna. Egy országos reprezentatív felmérés alapján a megkérdezettek közel fele ugyanolyan konvencionális felfogást vall a férfi-női szerepeket illetően, mint a korábbi nemzedékek. Manapság elég ritka az egykeresős családmodell, a fiatalok többsége úgy gondolja, a férfi a családfenntartó, az anya pedig neveli a gyerekeket, ellátja a háztartást. A megkérdezetteknek csupán 32 százaléka törekszik egyenlőségre férfiak és nők között.

Az előadás a gyermekvárással, sikertelen terhességgel kapcsolatos művek bemutatásával kezdődik (Fajgerné Dudás Andrea, Vasali Katalin), majd azzal foglalkozik, hogy a művészek hogyan reflektálnak ezekre a jelenségekre: mit gondolnak a gyereknevelésről, hogyan tudják ezt a munkával, az alkotói tevékenységükkel összeegyeztetni (Fabricius Anna, Gőbölyös Luca, Hermann Ildi, Jakatics-Szabó Veronika). A gondoskodás azonban nem csak a gyerekek tekintetében marad a nőkre, hanem az idős szülőket illetően is.

A gyerekekkel és idősekkel kapcsolatos feladatokon túl a háztartáson belüli láthatatlan munkák még ma is alapvetően a nőkre maradnak. A házimunkát és a gondoskodást a művészettörténet során korábban is megjelenítették, de nem volt benne kritikai attitűd. Az előadás azt is bemutatja, hogy a kortárs művészek ezt az aránytalan teherviselést hogyan tudják tematizálni a műveikkel.

Előadó: Dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének tanszékvezető docense

Időpont: 2023. október 27. (péntek) 18:00

Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.

Részvételi díj: 800 Ft, hegyvidéki lakosoknak: 200 Ft
Jegyek kaphatók a https://hegyvidekgaleria.jegy.hu/ oldalon, valamint a Hegyvidék Galériában. Az eseményre érkezéskor a lakcímkártya felmutatása kötelező!

Kép // Fabricius Anna: Eszter (Háztartási Anyatigris), 2004–2006; analóg fotográfia, archív pigment print alumíniumra kasírozva, 60×75 cm