Magyar leiras:

Veszely Ferenc 1968-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenő, Kádár György és Konecsni György voltak a mesterei. Berlinben, Kairóban és Londonban járt tanulmányúton. A Makói Grafikai Műhely alapító tagja. 1986–1993 között a Budavár Alkotóközösség művészeti vezetője, tizenhárom évig a Magyar Iparművészeti Főiskola óraadó rajztanára, illetve az előkészítő tanfolyam vezetője volt. Három évtizeden át járta a világot a Hungexpo grafikusaként, miközben tizenkét évig volt a Vidám Színpad szcenikusa.

Folyton kísérletező és megújulni tudó művész. Képei között jelentős helyet foglalnak el pop art alkotásai. Készít montázst, kollázst, mozi- és színházi plakátterveket, installációkat, alkalmazott grafikai műveket, olajfestményeket. Az utóbbi években kedvelt motívuma a szőlő. Festményein a szőlőszemek, szinte gömbbé alakulva, a teljességet szimbolizálják, élénk, erőteljes színeikkel, néhol finom humorral társulva, szuggesztív hatást gyakorolnak a nézőre.

Dörgicsei udvarházában megalapította az Ól-Galériát, ahol számos képzőművész számára biztosít bemutatkozási lehetőséget.

Kiállításmegnyitó | 2019. február 26., kedd, 18:00

Körösvölgyi Zoltán művészettörténész tárlatvezetése | 2019. március 7., csütörtök, 18:00

Családi alkotósarok | 2019. március 16., szombat, 10:00

Cikkek a kiállításról:

B. Orbán Emese: Gondolatok a Családról – Magyar Nemzet, 2019. március 6.

Kölüs Lajos: Kék szemű szurikáták – Veszely Ferenc kiállításáról – Képírás internetes folyóirat 

Abafáy-Deák Csillag: Szürkeállomány – Veszely Ferenc kiállításáról – Képírás internetes folyóirat

A szőlőszemektől a szurikátacsaládig – Hegyvidék újság, 2019. március 12.